2019. október 29., kedd

Football hétvége

Kemény megmérettetés várt a hétvégén a Budapest Wolves Ladies csapatára és a magyar válogatottra is. Előbbi a címvédő és listavezető Dacia Vienna Vikings Ladies-zel, utóbbi pedig Belgium válogatottjával lépett pályára.



Az Angyalföldi Sporttelep adott otthont a Wolves Ladies negyedik alapszakasz-mérkőzésének, azaz hazai pályán fogadtuk a Vienna Vikings női csapatát. Európa legjobb női csapata ellen nem is az volt a cél, hogy győzelmet arassunk, hanem az, hogy a korábbi mérkőzések mentális hibáit kiküszöbölve, lehetőleg sérülés nélkül hozzuk le a mérkőzést.
A mérkőzés is úgy indult, ahogy azt az előzetes erőviszonyok predesztinálták. Az offense-ünk egy 3&out után levonult a pályáról, majd a puntot rögtön touchdownra hordta vissza a Vikings, így a vendégek úgy szereztek vezetést, hogy a támadóik még nem is voltak a pályán. Az offense-ünkben volt ugyan néhány nagyon szép megmozdulás, a sérültlistás Juhász Enikőt helyettesítő Répási Kordélia irányító és Szaló-Pál Zsófia running back is igyekezett odatenni magát, ennek ellenére a defense szinte minden esetben rövid pályán kényszerült védekezni. Az első félidő egyik legizgalmasabb jelenete az volt, amikor a Wolves védelme a red zone-ban megálljt tudott parancsolni a Vikings offense-nek . A második negyed aztán megint a special team bakijával mélyítette a szakadékot a két csapat pontjai között. Az offense 3&outtal vonult le a pályáról és jött a punt team. A snap túl magas volt és az end zone-on keresztül kipattogott a labda a pályáról, ami safety-t eredményezett. A safety-t követő kickoffot pedig még vissza is hordta a Vikings, így pillanatok alatt szereztek további 8 pontot.
A félidőben a két csapat már 13 drive-ot maga mögött tudott (hiszen mind a Wolves, mind pedig a Vikings drive-jai igen rövidek voltak – persze más miatt), és 0-38-as osztrák vezetéssel vonultak nagyszünetre a csapatok.
A második félidőben nagyjából futó óra mellett folytatódott a mérkőzés és a csapatok ugyanott folytatták, ahol az első két negyed után abbahagyták. Ekkorra egyre több sérülés aprította a játékosállományt, az offense-ből kidőlt Szaló-Pál Zsófia és Szakácsi Janka elkapó, a defense-ben pedig Kovács Orsolya DL és Szabó Andrea linebacker esett ki. Bár a második félidőben is sikerült egy alkalommal megállítanunk a Vikings-úthengert, de végül könnyű, 62-0-s vereséget szenvedtünk.

A Vikings ezzel továbbra is veretlen a szezonban, ezzel már az is biztos, hogy egyik résztvevője lesz a november 16-án megrendezésre kerülő Ladies Bowlnak (az AFL Ladies Division döntője). Ez zsinórban a 17. döntője a Vikings Ladies-nek, egyértelműen ők a legdominánsabb női csapat az öreg kontinensen. Idén ráadásul még erősebbek is a szokottnál, hiszen a válogatott szereplésre felkészülés miatt a legtöbb osztrák lánycsapat legjobbjai oda igazoltak (például a Danube Dragons legjobbjai). Emellett a korosztályos magyar rögbi válogatott Szűcs Kata is a vikinglányok sorait erősíti, talán nem túlzás azt állítani, hogy Kata a Vikings-defense legjobb tagja.

A Wolves Ladies ezzel a vereséggel már 0-4-gyel áll az AFL Ladies Division tabellájának alján. Az utolsó fordulóban a Danube Dragons ellen lépünk pályára. A Dragons – mint fent említettem – eléggé meggyengült, viszont a réseket a Graz Giants és a Syrenes játékosaival próbálták feltölteni. A három csapatból „összeeszkábált” Dragons sem lesz könnyű ellenfél, de mindenképpen arra készülünk, hogy a szezont méltóképpen egy győzelemmel zárjuk.


Délután a hazai amerikai football szerelmesei közül aki tehette, a számítógépe elé ült, ugyanis streamen lehetett követni a magyar válogatott meccsét a belgák ellen. A legelszántabbak szurkolói busszal a helyszínre is utaztak és fantasztikus hangulatot varázsoltak az egyébként elég pici lelátóra. (A közvetítés hangjai alapján a Wolves-vezérszurkoló Pázmándi-apuka és a Cowbells-vezérszuroló Németh-apuka biztos ott voltak.) Egyébként elég szembetűnő volt, hogy a belga válogatott közel sem kerített akkora feneket ennek az európa-bajnoki selejtezőnek, mint ahogy tettük azt mi magyarok két héttel ezelőtt. Egy viszonylag kicsi, kissé megkopott stadionban került sor a mérkőzésre.
Az első félidőben úgy éreztem, kicsit dominánsabban kezdtünk mi, de ennek ellenére mindkét védelem kőkeményen állta a sarat és bár a voltak látványos megmozdulások mindkét oldalon, touchdownig nem sikerült egyik csapatnak sem eljutnia. 0-3-as előny birtokában vonult pihenni a magyar válogatott a félidőben.
A harmadik negyedtől aztán egyre inkább az történt a pályán, amit Grátz Vilmos vezetőedző csapata akart és szépen lassan sikerült teljesen felőrölni a belga csapatot. 31-7 lett a vége.

Azzal, hogy idegenben is győzni tudott a magyar válogatott, nagyon jó helyzetbe hozta magát a B-csoport selejtezőjében. Mivel egyedüli csapatként tudtunk két mérkőzést is megnyerni, lépéselőnyben vagyunk a vetélytársakkal szemben. A következő két selejtező mérkőzésre majd 2020 őszén kerül sor, akkor Izrael és Törökország lesz a két ellenfél. A törökök mindkét idei meccsüket elveszítették, míg Izrael 1-1-gyel zárta az idei évet.
Mindenesetre nagyon nagy várakozással tekinthetünk a jövő év elé, hiszen ha megnyerjük a B-csoportos selejtező kört, akkor ott leszünk az A-csoportos Európa-bajnokságon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése