2014. július 17., csütörtök

Negyeddöntők

A különböző helyosztó ágak negyeddöntőire került sor tegnap Denverben, a lacrosse világbajnokságon.


A 25. helyért folyó küzdelmek negyeddöntői során Ausztria 10-7 arányú győzelmet aratott Thaiföld válogatottja felett, így elődöntőbe jutott, ellenfele az eddig 2-3-as mérleggel álló Norvégia lesz. Ugyanezen az ágon Szlovákiának pihenőnapja volt, ők automatikusan az elődöntőbe jutottak. ellenfélként pedig az Oroszországot 8-4-re legyőző Belgium lesz.
Egy ággal feljebb, a 17. helyet célzó negyeddöntőknél két kiütéses győzelem született, Olaszország 11-3-ra verte Törökországot, Lettország pedig 19-9 arányban győzte le Hong Kong válogatottját. A két győztes továbbjutott az ág elődöntőjébe, ahol az olaszok ellenfele Lengyelország lesz, míg a letteknek Wales ellen kell bizonyítaniuk. A két vesztes pedig lecsúszott a 21. helyért induló ág elődöntőjébe.
A 9. helyért induló ág negyeddöntői egy északi összecsapással kezdődtek. Meglepetésre viszonylag nagy narányú 8-4-es győzelmet aratott Svédország a szomszédos Finnország ellen. Ezzel a svédek elődöntőbe jutottak, a finnek pedig a 13. hely ágára csúsztak le. Akárcsak Svájc válogatottja, akik 6-13 arányban maradtak alul Írország erős válogatottja ellen.
Két nem kiemelt - kiemelt párosításra került sor az 5. helyért folyó negyeddöntők során és nem született meglepetés. Mindkét összecsapáson a kiemelt csapat magabizotos játékkal nagy arányú győzelmet aratott. Anglia megszerezte az első győzelmét a világbajnokságon, miután 15-3 arányban legyőzte Németországot, Japán pedig 17-8-ra verte Új-Zéland válogatottját. Ezzel Anglia és Japán maradt versenyben az 5. helyért és jutottak az ág elődöntőjébe. Németország és Új-Zéland lecsúsztak a 9. hely ágának elődöntőjébe.
A világbajnoki negyeddöntő is két kiemelt-nem kiemelt párosítást hozott. Ha azt nézzük, hogy mely csapatok nyerték meg ezeket a párosításokat, azt mondhatjuk, hogy nem született meglepetés. Ha azonban azt is nézzük, hogy milyen eredmények születtek... Hát két bombameglepetést hozó mérkőzésre került sor. Skócia az Irokéz Nemzettség ellen lépett pályára és mindösszesen kettő ponttal maradt alul. Izrael válogatottja (róluk már esett szó, szinte csak amerikaiakból áll a csapat) pedig nagyon megszorongatta Ausztráliát, utóbbi végül 9-8 arányban tudott nyerni. A győztesek a világbajnoki elődöntőbe jutottak, az irokézek ellenfele Kanada, Ausztrália ellenfele az USA lesz. Egyre inkább úgy tűnik, hogy az USA-Kanada döntő elkerülhetetlen. A két vesztes pedig az 5. hely ágának elődöntőibe kerültek be. Nem kétséges, hogy mind a Japán-Skócia, mind pedig az Izrael-Anglia mérkőzés nagy izgalmakat tartogat, közel sem vagyok biztos abban, hogy a kiemelt csapatok fognak döntőbe jutni.

A párosítások és az összes mérkőzés eredménye az alábbi képre kattintva elérhető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése