2013. április 27., szombat

NFL Draft - második és harmadik kör

Ahogy azt várni lehetett, a második körben már potyogtak a pickek a skill positionökön játszó játékosokra is. Négy wide receiver, öt running back és egy irányító, valamint hét defensive back kelt el a második körben számos tight end és linebacker mellett. És ez a tengencia folytatódott a harmadik körben is.




A második kör első számú pickje John Cyprien, a FIU safety-je lett, őt a Jaguars draftolta. Ezzel a Jacksonville defense oldalon is erősített (az első körben ugyebár egy offensive linemant válaszottak), ezúttal egy agilis, futás ellen remekül védekező defensive back-kel. Azt gondolom, sok jó pick-re és free agent igazolásra lesz szükségük, ha ki akarnak mászni abból a gödörből, amibe az évek során bevackolták magukat.
John Cyprien
A Jags csoportriválisa, a Tennessee Titans választott másodszorra, ráadásul "otthonról" húzott egy játékost, a Tennessee egyetem receiverét, Justin Huntert. Iszonyatosan sok jó adottsága van az elkapónak. Amellett, hogy magas és robbanékony, elképesztő emelkedéssel és távolugrási képességgel rendelkezik, az egyik legjobb receiver a draft class-ban. Hogy miért csak a második körben kelt el? Mert a tapasztalata (ezáltal a megbízhatósága) hagy némi kívánnivalót maga mögött, tudniillik majdnem a teljes második szezonját kihagyta térdszalag problémák miatt.
Justin Hunter
Geno Smith, a West Virginia irányítója ugyebár nem lett az első körben kiválasztva. Ez számomra hatalmas meglepetés volt. Amint kiderült, számára is, ugyanis miután senki sem szólította az első kör során, fogta magát és duzzogva otthagyta New York City-t és hazament. Aztán meggondolta magát és visszatért a draft helyszínére. És a második kör elején - egészen pontosan hetedikként - kiválasztotta őt a New York Jets. Ami meglehetősen érdekes. Jelenleg a Jets rosterén öt irányító szerepel, és az off-season eddigi szakaszában számtalanszor kinyilatkoztatta a Jets, hogy márpedig ők hisznek Mark Sanchezben. Most akkor mégsem? És akkor ne felejtsük el, hogy egy Tim Tebow is ott van a kispadon. Lehet, hogy elkezdhetnek remegni. Ugyanakkor az is tény, hogy igencsak megoszlik a szakértők véleménye Geno Smith-szel kapcsolatosan. Jó irányító? Persze, ezt senki sem vitatja. Na, de franchise QB szintű? Hát... nem feltétlenül.
Geno Smith
Még néhány játékos azért igencsak érdekelt engem ebben a két körben.

Az egyik Manti Te'o. Ahogy már többször is írtam róla, az utolsó, remekül sikerült szezonját követően gyakorlatilag mindent elrontott, amit elronthatott. Emberileg lejáratta magát és a combine sem sikerült túl jól. Pedig január elején még arról cikkeztek, hogy egyértelmű top 5 prospect, a combine után már csak a második körbe lehetett várni. De ez meg is valósult, ráadásul a még meglehetősen elegáns 6. helyen (összességében 38-ként) választotta őt ki a San Diego Chargers. Elnézve új csapata rosterét, egy sikeres training campet követően szerintem Te'o azonnal bevethető lesz a védelem közepén.
Manti Te'o
A Wisconsin Badgers sztár running back-he, Montee Ball idén döntött úgy, hogy részt vesz a drafton. Pedig már tavaly is nyugodtan megtehette volna, sőt, lehet, hogy jobban is járt volna. A 2011/12-es szezonban igazi szupersztár lett szinte lehetetlen volt megállítani. A 2012/13-as szezonban viszont felkészültek már rá a defense-ek (plusz Russel Wilson (QB) sem volt már mellette), így nem igazán tudott nagyot villantani. Ennek ellenére a második körben új munkaadóra talált, a Denver Broncos draftolta 26-ként (összességében az 58. helyen). Érdekes egy offense gépezet alakulhat ki Denverben. Ott van ugye Peyton Manning, mellette a Moreno-McGahee running back páros, és ehhez csatlakozhat még Montee Ball is.
Montee Ball
A USC végzős gárdájában (7 fő) idén a legrangosabb helyre a wide receiver Robert Woods-ot várták. Sajnos egy igencsak balszerencsés szezonon vannak túl a dél-kaliforniaiak, így várható volt, hogy nem az elsők között kelnek majd el a játékosok. Főleg, hogy Matt Barkley irányító, akit 2012 őszén még egyértelmű 1/1 jelöltnek kiáltottak ki, néhány rossz meccs után meg is sérült. És ha nincs sztár irányító, aki mindig odadobja a labdát, ahova kell, akkor a sztár receiver sem tud annyira érvényesülni. Ráadásul Woods combine eredményei is elmaradtak a várakozástól, de még így is a második kör elején elkelt, a Buffalo Bills tudhatja magáénak a lehetőséget, hogy szerződést ajánljon neki.
Robert Woods
A harmadik körben egy másik USC-s is kiválasztást nyert, az agilis safety T.J. McDonald a Rams-hez került.

Ahogy várni lehetett, a Patriots főleg defense oldalon erősített, a második körben Jamie Collinst draftolták, a Southern Mississippi egyetem linebackerét. A harmadik körben is a defense-t erősítették, mégpedig érdekes módon: két defensive backet is draftoltak, mindkettőt a Rutgers-ről. Még érdekesebbé teszi a dolgot, hogy mind Logan Ryan cornerback, mind pedig Duron Harmon safety a kapott osztályzatok alapján bőven lejjebb lettek volna rangsolorva, mintsem, hogy az első száz draftolt játékos között helyt kapjanak. De ez ugyebár jellemző a Belichik féle draftolásra - ami valljuk be, az esetek nagy részében célravezetőnek bizonyul. Persze Tom Brady-nek is mindig kell új játszótárs, ezért a második körben még draftolták Aaron Dobson receivert a Marshallról.
Logan Ryan és Duron Harmon
Végül, de nem utolsó sorban. Tyrann Mathieu. Elkelt a harmadik kör elején.
Sokszoros szabálysértések, kizárás az LSU-ról, drogproblémák. És football nélküli év 2012-ben. Azért ez nem a legjobb ajánlólevél egy játékos számára. Azonban az sem véletlen, hogy 2011-ben az év védőjátékosa volt az NCAA legfelsőbb osztályában. Az Arizona Cardinals draftolta és ha sikerül túljutnia a problémáin, akkor a Cardinals-nak elképesztően brutális secondary-je lesz.
Tyrann Mathieu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése