2013. január 7., hétfő

New Years Cup 2013 - Nyilatkozatok 1

Most szombaton és vasárnap (azaz 2013. január 12-13-án) immáron negyedik alkalommal megrendezésre kerül az újév első field lacrosse tornája a kontinensen, a New Years Cup.
Egy korábbi posztomban már írtam röviden a rendezvényről, most egy interview-sorozattal készültem, mellyel a rendezvényt próbálom beharangozni és a sportágat még kevésbé ismerőkben is felkelteni az érdeklődést.

Az interview-sorozat első alanya Gazsó Tamás lett, a Budapest Blax Lacrosse Egyesület egyik legrégebbi tagja, a csapatkapitány és a védelem tengelye. A játékost egyébként alig egy hónapja megválasztotta a Magyarországi Lacrosse és Inter-Crosse Szövetség az év férfi lacrosse játékosának.

FRANCESCO's SPORTS (FS): Hanyadik New Years Cupod a mostani?
GAZSÓ TAMÁS (GT): Ez a negyedik Kupa amin részt veszek. Így elmondhatom, hogy már az elejétől kezdve részese vagyok.

FS: Milyen érzés csapatkapitányként vezetni a társaidat egy nemzetközi tornán?
GT: Csapatkapitányként fontos, hogy mindig példát tudjak mutatni a csapattársaimnak. Ez néha nehezen megy, mert engem is elkap a játék hangulata. Egyik legidősebb játékosként azért szoktak hallgatni rám a csapattársaim. Tudják, hogy teljes vállszélességben mellettük állok, még ha néha jó keményen le is teremtem őket.


FS: Mit tudsz a leendő ellenfeleidről?
GT: Szerencsére a legtöbb ellenféllel már játszottunk, ezért valamennyire ismerjük őket.
A Debrecen egy fiatal feltörekvő csapat (Debrecen Hornets - szerk.) akiknek ez lesz az első hivatalos meccsük. Edzőmeccsen láthattuk, hogy vannak köztük jó játékosok. Kemény edző mellett nevelkednek. Csak a rutintalanságot kell legyőzniük.
A Belgrádban (Belgrade Zombies - szerk.) amerikai edző egyengeti az utat. Összeszokott csapat, akikkel mindig élvezetes játszani. Szabályosak, de kemények.
A Graz (Graz Gladiators - szerk.) és Bécs (Vienna White Coats - szerk.) csapata régi ismerősök az ALL-ből (Ausztriai Lacrosse Liga). Náluk is folyton változik a játékos állomány, sok az egyetemista, ezért váltakozó erőt képviselnek. Tudnak nagyon jól, utána nagyon rosszul is játszani.
Az Ingolstadt (Ingolstadt Panthers - szerk.) együttesével még soha nem játszottunk. Egy kemény német csapat, akik kihívást jelentenek számunkra. Ha fejben össze tudjuk kapni magunkat, akkor szoros meccsre számítok.

FS: Mit vársz magadtól, mint játékostól és mit, mint csapatkapitánytól?
GT: Azt várom magamtól, mint játékostól, hogy a lehető legjobb formámat hozzam. Egy falat jelentsek az ellenem jövő támadónak, és a lehető legkevesebb személyi hibával szeretném befejezni a kupát.
Csapatkapitányként elvárom, hogy a belgrádi játéknál jobbat mutassunk. Csak az érmes helyezéssel lennék elégedett.

FS: Mit vársz a csapattársaidtól?
GT: A csapattársaktól elvárom, hogy a legjobb tudásukat mutassák a meccsen. Önös érdekeiket hátratéve a csapatért küzdjenek. Jó összjátékot szeretnék látni.


FS: Hogy érzed, felkészültetek a megmérettetésre?
GT: Igyekeztem a legjobbat kihozni magamból az edzéseken. Fizikálisan soha nem vagyok teljesen elégedett. A Kupa végén majd megmondom,  hogy teljesen felkészültem-e.
Szombaton két meccset játszunk, reggel és este egyet. Ez jó, mert mindegyik meccsen 100%-os teljesítményt lehet nyújtani. Nem kell tartalékolni. Van idő pihenni közte.

FS: Milyen eredményre számítasz?
GT: Mindenképpen érmes eredményre számítok. Kérdés, hogy az Ingolstadt milyen erőt képvisel, és a Vienna White Coats csapata hogyan tud erősíteni a Monarchs játékosokkal.
Szeretném, ha a Kupa 4 év után itthon maradna. Mindent megteszünk érte.

Budapest Blax Lacrosse
FS: Mit jelent neked a New Years Cup?
GT: Az év első megmérettetése, egy jó torna a téli hidegben. Nem sok helyen játszanak fedett focipályán. Egy kuriózum. (Mellékesen: sok szervezés, telefon, egyeztetés, idegesség) :)


Köszönöm Tamás válaszait!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése