2019. július 5., péntek

Elődöntők az alsóbb divíziókban

A hétvégén megrendezésre kerültek az elődöntők a magyar amerikai football alsóbb ligáiban is. 
A HFL elődöntő-hétvége után akár számítani is lehetett volna meglepetésekre, ennek ellenére abszolút papírforma eredmények születtek. Három sima és egy szoros mérkőzésre lehetett előzetesen számítani és ezeket a várakozásokat a csapatok csak annyiban írták át, hogy az egyik simának ígérkező meccs kicsit szorosabb lett a vártnál.

Fotó: Tatabánya Mustangs

A Powerade Divízió I-ben szombaton rendezték meg az elődöntőket. A Cowbells II az abszolút favorit Szombathely Crushers otthonába utazott, a Dunaújváros Gorillaz-t pedig az Eger Heroes látta vendégül. 
Számomra a Crushers-Cowbells párharc végződött kicsit szorosabbra, mint vártam volna. Sima szombathelyi győzelmet predesztináltam – és ez meg is valósult – ugyanakkor a „csak” 18 pontos különbség számomra meglepetés. 35-17-re nyert a címvédő és idén is döntőbe jutott.

Forrás: Hungarian Football
A másik ágon, a Heroes-Gorillaz összecsapáson eleve nem kellett számítani túl sok pontra. A 21-7-es egri győzelem azt gondolom, teljesen reális képet fest a két csapat közötti erőviszonyokról. A Heroes tehát a tavalyi Divízió II döntő után idén egy osztállyal feljebb is a fináléba jutott – ahogy ez várható is volt. 

Forrás: Hungarian Football
A XIII. Pannon Bowlt tehát a két csoport első kiemeltje, a Szombathely Crushers és az Eger Heroes vívja. Egy nagyon izgalmas meccsre van kilátás, aki teheti, nézze meg (bár jelenleg nincs információm arról, hogy a mérkőzésnek milyen helyszín ad otthont - UPDATE: A mérkőzés helyszíne: Szombathely, Markusovszky utca 6., időpontja: 2019. 07. 13. szombat, kickoff: 15:00)!

Forrás: Hungarian Football
A TD Store Divízió II elődöntőire vasárnap került sor. 
A VSD Rangers nagyon szépen (talán az elvárásoknál jobban is) szerepelt az alapszakaszban, de a dunakeszi csapat abszolút underdogként érkezett a Zahovay Ádám vezette Tatabánya Mustangs otthonába. A vadlovak nagyot mennek idén a harmadosztályban és az elődöntőt is megkérdőjelezhetetlen dominanciával hozták le, már az első negyedben elindult a futóóra. Egyedül a mercy rule-nak köszönhető, hogy „csak” 45-0 lett a vége, ezen a meccsen a Rangers nem volt ellenfele a Tatabányának.

Forrás: Hungarian Football
A másik ágon ígérkezett az elődöntő-hétvége legizgalmasabb párharca. A Miskolc Renegades és a Rebels Oldboys is évek óta kemény, kicsit statikus focit játszanak. Várható volt, hogy a két egymásnak feszülő csapat között nem sok pont fog dönteni a döntőbe jutás sorsáról. Egy egész kevéssel, de végül a Renegades bizonyult ezene a napon jobbnak és 32-29-es végeredménnyel döntőbe jutottak.

Forrás: Hungarian Football
A jubileumi X. Duna Bowlon tehát a Tatabánya Mustangs és a Miskolc Renegades csap össze. Előzetesen én egy sima tatabányai győzelmet jósolok, de előfordult már olyan az elmúlt években, hogy a Renegades meg tudta lepni az esélyesebbnek számító csapatokat. 

Forrás: Hungarian Football

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése