2015. december 20., vasárnap

Út az NFL rájátszásába - 15. játékhét (folyamatosan frissül)

Ahogy közeledünk az NFL 2015/16-os szezonja alapszakaszának vegéhez, újabb és újabb csapatokról mondhatjuk el, hogy bebiztosították a helyüket a rájátszásban - egyúttal újabb és újabb csapatokról jelenthetjük ki, hogy már biztos, hogy nem lesznek részesei a playoffnak.
A játékhét mérkőzésein végighaladva, folyamatosan frissülő posztban írom le, hogy éppen hogy áll a rájátszás képe.

A Thursday Night Football mérkőzésen számomra kissé meglepetést okozott, hogy a St. Louis Rams 31-23 arányban legyőzte a Tampa Bay Buccaneers csapatát. Ezzel mindkét alakulat saját csoportja (NFC West, illetve NFC South) harmadik helyén áll, egyaránt 6-8-as mérleggel. Ugyebár sem a Rams-nek, sem pedig a Bucs-nak nincs esélye a csoportelsőség megszerzésére, de a Wild Card helyért még versenyben vannak. Ehhez, tudniilik, hogy valamelyikük Wild Card helyen fusson célba, minimum az kell, hogy minden további meccset megnyerjenek és se a Vikings, sem pedig a Seahawks ne nyerjen több mérkőzést. Sci-fibe illő forgatókönyv.

Sokkal kisebb meglepetés, hogy a Dallas Cowboys kikapott a New York Jets-től. Meglepetés talán csak az, hogy a Jets mindösszesen 3 ponttal, 19-16 arányban tudott nyerni. Vereségével a Cowboys 4-10-es mérleggel az NFC East csoport utolsó helyén áll és a matematikai esélye is elúszott, hogy a rájátszás résztvevője lehessen. A Jets azonban győzelmevel egy hatalmas lépést tett előre. 9-5-ös mérleggel második helyen áll az AFC East divízióban és erős Wild Card-esélyes.

Vasárnap szokás szerint beindult a nagyüzem.
A Kansas City Chiefs könnyedén (papírforma szerint) 34-14 arányban legyőzte a Baltimore Ravens csapatát. A Ravens ugye már eleve nem lehetett playoff résztvevő, azonban a Chiefs 9-5-ös mérlegével határozottan versenyben van még az AFC Wild Card helyéért, sőt, számukra a csoportelsőség sem kizárt még.

Óriási defense háborút produkált a Houston Texans és az Indianapolis Colts. Számomra kisebb meglepetést okozott, hogy az AFC South házirangadóját a Texans nyerte. A csoportrivális legyőzése egyúttal azt is jelenti, hogy A Texans 7-7-re módosuló mérlegével tett egy nagy lépést a csoportelsőség felé. De természetesen a Colts is versenyben van a maga 6-8-as állásával. Ebből a divízióból csak a csoportelső juthat rájátszásba.

Az AFC South csoport harmadik rájátszásesélyese a Jacksonville Jaguars. A brutálisan hullámzó formát mutató csapat inkább csak papíron esélyes, ráadásul esélyein a mai vereségével tovább rontott. Az Atlanta Falcons egy szoros meccse 23-17-re legyőzte a Jaguars-t. Hiába 5-9 a jacksonville-i csapat mérlege, még papíron van esélyük megnyerni divíziójukat és a rájátszásba jutni. A Falcons pedig 7-7-re javította mérlegét, így bár lényeges lépéshátránnyal, de még mindig rohan a Wild Card hely felé az NFC főcsoportban.

A Chicago Bears-nek még matematikai esélye volt rájátszásba jutni a hét elején, azonban a csoportrangadón 17-38 arányban kikaptak a Minnesota Vikings-tól. Ezzel a Bears mérlege 5-9-re módosult, ami már nem lehet elég a rájátszáshoz. A Vikings azonban még a csoportelsőségért is hajt, de a 9-5-ös mérleg alapján a Wild Card szinte biztos, hogy összejön számukra.

Az AFC East divíziót már megnyerő New England Patriots könnyedén, 33-16 arányban felülmúlta a Tennessee Titans csapatát. A Patriots ezzel zsinórban a hatodik olyan szezont produkálja, amikor legalább 12 győzelmet tudtak felmutatni. A Patriots 12-2-es mérlege azt is jelenti, hogy amennyiben a Broncos megbotlik a Steelers ellen, akkor a first-round bye is megvan a számukra. A Titans ugyebár nem volt már versenyben, 3-11-gyel az AFC South utolsó helyén áll.

A mezőny egyetlen veretlen csapata, a Carolina Panthers egészen durva mérkőzést játszott a New York Giants ellen. A negyedik negyed elején még 21 ponttal vezetett a Panthers, 1:45-tel a vége előtt azonban kiegyenlített a Giatns. Végül a Panthers 5 másodperccel a vége előtt egy mezőnygóllal, 38-35-re megnyerte a meccset. A Panthers győzelmével megszerezte a first-round bye jogát, a New York Giants pedig lépéshátrányba került az NFC East kiegyenlített mezőnyében.

Szintén az NFC East csoportelsőségében érdekelt Washington Redskins azonban éppen előrefelé halad, 35-25-re legyőzték a Buffalo Bills-t és ezzel jelenleg 7-7-es mérleggel vezetik a divíziót. A Buffalo Bills mérlege pedig vereségükkel 6-8-ra módosult, ami már nem lehet elég a rájátszásra.

Papírforma győzelmet aratott a Green Bay Packers az Oakland Raiders ellen, 30-20-ra legyőzve a kaliforniai csapatot. Az NFC North divízióban nagy a küzdelem a csoportelsőségért a Packers és a Vikings között, azonban győzelmével most a Packers 10-4-es mérlegével az élen áll. A csoportelsőség még nem biztos, azonban már egészen biztos, hogy a Packers rájátszás résztvevő lesz. Az Oakland Raiders reményei ezzel a vereséggel szertefoszlottak, a 6-8-as mérleg már nem lesz elég a rájátszásra az AFC főcsoportban.

Szintén előre látható győzelmet aratott a Seattle Seahawks a Cleveland Browns ellenében. Az elmúlt két évben Super Bowlig jutó Seahawks 30-13-as győzelme azt jelentette a 9-5-ös mérlegükkel már biztos Wild Card résztvevők. A Browns-nak már a mérkőzés előtt sem volt esélye rájátszásba jutni. Mivel a Seahawks, a Vikings és a Packers is nyert, így a hétvégét 5-8-as mérleggel váró (és nem NFC East) csapatok mind elbúcsúzhattak a rájátszástól.

A Kansas City számára a legnagyobb segítséget a Pittsburgh Steelers nyújtotta. A Steelers ugyanis 34-27 arányban legyőzte a Denver Broncos-t, ezzel életben tartva a Chiefs esélyeit a csoportgyőzelemre az AFC West divízióban. A Broncos veresége egyúttal azt is jelenti, hogy a Patriots már nem végezhet rosszabb helyen, mint a főcsoport második helyén, azaz a first-round bye adott számukra. A Steelers pedig még mindig harcban van az AFC North csoportelsőségéért, de legalábbis a Wild Card helyért.

A San Diego Chargers és a 30-14 arányú győzelme a Miami Dolphins felett semmit nem befolyásol a playoff alakulásában, múlt héten kiderült, hogy egyik csapat sem kerülhet rájátszásba, így csatájuk leginkább a draft pozíciók miatt lehetett lényeges.

A Cincinnati Bengals 24-14 arányban győzött a San Francisco 49ers ellen Ezzel a Bengals egy lépéssel közelebb került az AFC North csoportgyőzelme felé, egyúttal a 11-3-as mérleg már biztos helyet jelent számukra a rájátszásra. A 49ers ugyebár már nem volt rájátszás-esélyes.

Az Arizona Cardinals már biztos rájátszás résztvevőként várta a Philadelphia Eagles elleni meccset. Az Eagles-nek azonban nagyon fontos minden győzelem. Ennek ellenére nagyon domináns, 40-17 arányú győzelmet aratott a Cardinals, ezzel már biztos, hogy az NFC West élén zárják az alapszakaszt. Az Eagles pedig - akárcsak a Giants - futhat az NFC East csoportelsőségéért, egy lépéssel a Redskins mögött.

A Monday Night mérkőzésen a Detroit Lions és a New Orleans Saints összecsapását láthatjuk. A rájátszás szempontjából azonban teljesen irreleváns a mérkőzés, egyik csapatnak sincs már esélye a playoffra.

A RÁJÁTSZÁS JELENLEGI KÉPE:

AFC

Bejutottak:
- New England Patriots (12-2) (first-round bye)
- Cincinnati Bengals (11-3)
Még versenyben:
- Denver Broncos (10-4)
- Houston Texans (7-7)
- Kansas City Chiefs (9-5)
- Pittsburgh Steelers (9-5)
- New York Jets (9-5)
- Indianapolis Colts (6-8)
- Jacksonville Jaguars (5-9)
A héten kiestek:
Buffalo Bills
Oakland Raiders

NFC

Bejutottak:
- Carolina Panthers (14-0) (first-round bye)
- Arizona Cardinals (12-2) (divízió győztes)
- Green Bay Packers (10-4)
- Seattle Seahawks (9-5) (Wild Card)
Még versenyben:
- Washington Redskins (7-7)
- Minnesota Vikings (9-5)
- Atlanta Falcons (7-7)
- Philadelphia Eagles (6-8)
- New York Giants (6-8)
A héten kiestek:
Tampa Bay Buccaneers
New Orleans Saints
St. Louis Rams
Chicago Bears
Dallas Cowboys

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése