2015. szeptember 27., vasárnap

Az első válogatott mérkőzés

Nem indult számomra valami kellemesen a mai délután. A parkolók tömve voltak és az alternatív lehetőségek vadászata közben küszöbig süllyedt az autóm egy "aprócska" tócsában. De az arra járó segítőkész fiatalok végül - szó szerint - kihúztak a bajból. Így sikerült éppen időben odaérnem az Építők Stadionba (korábban Hurricanes Aréna), hogy nagyjából 4500-ad magammal (!) lássam, ahogy a magyar amerikai football válogatott először vonul be a pályára.


Bár nem vagyok része a válogatott edzői stábjának (mai napig sokan kérdezik, hogy miért nem, korábban már leírtam, most nem mennék bele), ettől függetlenül magaménak is érzem a történelmi sikert, hogy válogatottat tudtunk kiállítani. És azt gondolom, minden edző, játékos és egyéb személy, aki az elmúlt évtizedben valamilyen formában és valamilyen szinten a sportág építéséért, fejlődéséért, népszerűsítéséért tett valamit, az nyugodtan érezheti magáénak ezt a pillanatot és ezt az eredményt. Emellett a válogatott kerete 13 olyan játékost tartalmaz, akivel az évek alatt valamilyen szinten edzőként foglalkoztam, és ez rettentő nagy büszkeséggel tölt el.

Annak ellenére, hogy a mérkőzés helyszíne nem egész 24 órával a kickoff előtt megváltozott (konkrétan a BVSC vezetősége a sok eső miatt visszavonta a mérkőzés megrendezésére adott engedélyét), elképesztően sokan voltunk nézők, szerintem az Építők Stadion ennyi szurkolót emberemlékezet óta nem látott, a lelátó mellett körbe, az omladozó karéjok is megteltek. Persze az Építők pálya közel sem biztosítja azt a színvonalat, mint a BVSC Stadion, és emiatt számos elégedetlenkedő hangot is lehetett hallani. Az sem volt valami fantasztikus megoldás, hogy a VIP szektor legalul, majdnem a pálya magasságában volt, így nagyon keveset lehetett látni. Ettől függetlenül remek hangulat uralkodott a lelátókon.

A hangulatot csak kis mértékben hűtötte le a tény, hogy az első félidőt nagyon fölényesen nyerte a cseh válogatott. Én úgy tippeltem a meccs előtt, hogy nagyjából két possession különbséggel nyernek majd a csehek, azonban akkora dominanciára, mint amit a vendégek mutattak, abszolút nem számítottam. 
Az első védekező drive-ban rögtön egy safety-vel indított az ellenfél, én úgy gondolom, rossz play-hívás volt a saját 3 yardosunkon. Bencsics Márk, a magyar válogatott kezdő irányítója (olyan jó ezt leírni!) látszólag nem kapott kellő védelmet az offensive line-tól és talán ennek is köszönhetően nem hozta a tőle megszokott, higgadt és magabiztos játékot. Nem alkotott sajnos maradandót a debütáló mérkőzésen. Nem mondható el azonban ez a helyette a második félidőben beálló Czirók Mártonról. Marcinak egyértelműen nagyon jót tett a finnországi “kirándulás” (az irányító a tavaszi szezonban a Kouvolat Indians csapatánál volt QB), magabiztosan játszott, jobban passzolt, mint korábban és jobb döntéseket is hozott. Jó volt látni a játékát. Ő szerezte meg egy futásból a nemzeti válogatott első és eddig egyetlen touchdownját, ezzel elnyerte a mérkőzés hazai MVP-jének járó díjat is.
Marci és a Válogatott első TD-ja (Forrás: Czirók Márton/Instagram)
A védelmünk hullámzó teljesítményt nyújtott, azonban a második félidőre egyre sikeresebben akasztották meg a cseh támadásokat. A válogatottban egyetlen egy olyan játékos van, aki jelenleg is az általam irányított csapatban játszik, Varga Ferenc linebacker. Elképesztően motiváltan, feltüzelve készült a meccsre és ez az elszántság látszott minden mozdulatán  a mérkőzés alatt is. Volt néhány jó tackle-je és több play-ben is megmutatta, milyen jó coverage képességgel ellátott játékos. Szerencsére sokkal jobban sikerült teljesítenie a válogatott edzőtáborban és ezen a mérkőzésen is, mint a tavaszi szezonban, remélem, hogy a mérkőzésen összeszedett kis sérülése nem fogja megakasztani ezt a formajavulást. Büszke voltam a teljesítményére.

Végül egy elég egyértelmű, 7-26 arányú győzelemmel zárta a meccset a vendég csapat. Azt gondolom, hogy az edzői stábnak rengeteg olyan dolgot kell majd kielemeznie és megoldania, amin a jövőben mindenképpen változtatni kellene, rengeteg hiba csúszott a játékunkba.
A következő válogatott ellenfél ugyanis Szerbia lesz, ellenük már tétmérkőzést, az Európa-bajnokság selejtezőjét kell lejátszani. A szerbek brutálisan erősek, ráadásul, ha lehet hinni a híreknek, 7 amerikai játékost is honosítottak a válogatott erősítésére. Egyértelmű céljuk, hogy az európai topcsapatok közé verekedjék be magukat. Egy borzalmasan nehéznek ígérkező mérkőzés vár majd így a magyar válogatottra.

A magyar válogatott (Forrás: MAFSZ/Facebook)
Végezetül álljon itt a történelmi első válogatott névsora:

ÁGOTA BALÁZS - LB (Budapest Wolves)
ARATÓ MIKLÓS - DL (Budapest Cowbells)
BECS LÁSZLÓ - WR (Győr Sharks)
BECS PÉTER - LB (Győr Sharks)
BENCSICS MÁRK - QB (Budapest Wolves)
BERZAI LAJOS - DL (Győr Sharks)
BIRÓ SZABOLCS - DL (Budapest Wolves)
CZIRÓK MÁRTON - QB (Kouvolat Indians)
CSEPERKÁLÓ PÉTER - RB (Budapest Cowbells)
CSERI ZOLTÁN - OL (Budapest Cowbells)
DANKU DÁVID - RB (Budapest Wolves)
DEMETER ÁDÁM - DB (Budapest Cowbells)
ELEK ÁDÁM - WR (Budapest Wolves)
GECSER MÁTÉ - WR (Budapest Wolves)
HARSÁNYI TAMÁS - LB (Debrecen Gladiators)
HARTAI GÁBOR - OL (Budapest Wolves)
JORDAN LASZLO - QB (Miskolc Steelers)
KÁRPÁTI BALÁZS - DB (Budapest Cowbells)
KOCSIS PÉTER - WR (Budapest Cowbells)
KOVÁCS GÁBOR - OL (Budapest Wolves)
KÖVECSES ATTILA - RB (Győr Sharks)
LAKATOS BENCE - WR (Miskolc Renegades)
LENNER PÉTER - RB (Budapest Wolves)
MADARASSY KRISTÓF - WR (Budapest Wolves
MENCZEL DÁNIEL - OL (Turku Trojans)
MEZEI MÁRK - DB (Budapest Wolves)
MIGÁLY GERGELY - OL (Budapest Wolves)
NEDZELSZKIJ MAXIM - DL (Nyíregyhaza Tigers)
MÓZES DÁNIEL - LB
NÉMETH MÁRTON - DB (Budapest Cowbells)
NOVÁK GERGELY - DL (Budapest Wolves)
PAULENKA LÁSZLÓ - LB (Budapest Wolves)
PÉTER CSABA - LB (Budapest Wolves)
PETHŐ FERENC - OL (Budapest Wolves)
ROJÁK RICHÁRD - RB (Debrecen Gladiators)
SIKLÓS TAMÁS - OL (Budapest Wolves)
SIPOS NORBERT - DB (Dabas Sparks)
SŐRÉS LÁSZLÓ - OL (Nyíregyháza Tigers)
STADLER DÁNIEL - DL
STORCZ ANDRÁS - WR (Budapest Wolves)
SVIATKÓ GÁBOR - K/P (Nyíregyháza Tigers)
SZAKÁCS KRISTÓF - DB (Kouvolat Indians)
SZÜCS TIBOR - DL (Budapest Cowbells)
TÖRZSÖK TAMÁS - LB (Budapest Cowbells)
VARGA FERENC - LB (Szekszárd Bad Bones)
VÉGH IMRE - LB (Budapest Cowbells)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése