2014. március 29., szombat

Magyar-szerb villámháború

Úgy alakult, hogy a regionális amerikai footballban a mai napon három magyar-szerb összecsapásra is sor került. Belgrádban fogadta a Blue Dragons a Budapest Hurricanes-t a CEI (Central European Interleague) nyitónapján, míg néhány kilométerrel odébb a Vukovi látta vendégül a Docler Wolves csapatát a CEFL (Central European Football League) idei első mérkőzésnapján. Mindeközben a Pancevo Panther Budapestre utazott, hogy a Cowboys-Rebels alkotta közös fővárosi csapat ellen megkezdje menetelését a CEI versenysorozatban. Érdekesség még, hogy a véletlen úgy hozta, hogy a röszkei határátkelőnél egyszerre három football csapat is találkozott, a Hurricanes, a Wolves és a Panthers éppen egyszerre léptek határt.

Csapat a buszon (fótó: Budapest Hurricanes)

A Hurricanes az egyébként sem túlzottan impozáns Belgrád egy nagyon elkeserítő állapotban lévő kerületébe utazott, a rio de janeiroi Favelára emlékeztető “épületek” övezték azt a keskeny kis utat, ami a pályához vezetett. Aztán a buszról leszállva ért minket a következő nagy meglepetés, a házigazdáink közölték, hogy majd csak a kickoff előtt 45 perccel tudunk felmenni a pályára. A megbeszélt 45 percből aztán 35 lett, amiből még a face check is elvett bőven időt. (Tudni kell, hogy a Hurricanes egy jól bevált és kiforrott, másfél órás pre-game rituáléval melegít és készül a mérkőzésekre évek óta, így ez a helyzet elég érzékenyen érintette a csapatot).

A meccsen szokás szerint elsősorban a defense munkáját láttam, így az offense-ről nem tudok részletes beszámolót tartani.

Elkezdődött tehát a mérkőzés, a Bencsics Márkot és Danku Dávidot is nélkülözni kénytelen offense kissé döcögősen indult, egy gyors 3&outot követően jöhetett a special team. 
A punt csapatban long snapperként debütáló Hartai Gábor azonban egy elképesztően rossz snapet küldött Szakács Kristóf punter felé, aki azonban nagyon nehéz helyzetből is sikeresen elrúgta a labdát. Ennek köszönhetően a védelmünk a félpályáról kezdhette meg a drive-ját. 
A Belgrade Blue Dragons pistol offense-t használ, és főleg futásokkal próbálkoztak, kiváltképpen a mérkőzés elején. A rövid, de hatékony futásokkal nehány play-t követően a red zone közelébe értek (azért itt megjegyzendő, hogy több, mint 10 yarddal rövidebb volt a pálya a kelleténél). A 25 yardos vonal magasságában azonban a védelem harmadik kísérletnél megálljt parancsolt a hazaiaknak, így az első pontokat egy sikeres mezőnygóllal tették a táblára a szerbek. 

Az offense második drive-ja is egy punttal ért véget, melyet a Blue Dragons négy playes, turnover on downs-zal záródó drive-ja követett.

Az offense a következő drive-ban néhány jó play-t követően egészen a field goal range-ig jutott, azonban Hartai Gábor ismételten rossz snapjét követően Szakács Kristóf nem tudta három pontra váltani a mezőnygól kísérletet.

Ezt követően mindkét csapat egy-egy three and out drive-ot vezetett. A védelem negyedik drive-ja következett és életében először felnőtt meccsen pályára léphetett az igen tehetséges, nem egészen 17 esztendős cornerback, Mezei Márk, aki rögtön az első play-ében egy forced fumble-t okozott a kőkemény ütközésével. A kiütött labdát Illés Álmos defensive end szedte össze. 

A momentum a mi csapatunknál volt és a Hurricanes offense-e élt is a kínálkozó lehetőséggel, egy bíztató drive végén Czirók Márton iranyító Varga György receiver  kezébe repítette a labdát, ezzel megszerezve a vezetést. Az extra pontot Szakács Kristóf biztos lábbal értékesítette (a labda a pálya mögötti patakban landolt).

Ismét a defense-en volt a sor, és bár sikerült ezúttal a hazaiaknak egy first downt szerezni (ez legutoljára ugyebár az első drive-ban sikerült nekik), de így is egy rövid, hat play-ből alló drive végén turnover on downs-szal kényszerültek levonulni a pályáról. 

Az offense ismét puntolni kényszerült, melyet követő defensive drive alatt belül jártunk már a két perces figyelmeztetésen belül. Értelemszerűen passzolt az ellenfél, de sikertelenül, így egy elképesztően rossz punttal zárták a drive-ot.

Az offense-ünk 15 másodperccel a félidő vége előtt labdát vesztett, így a védelmünknek még volt egy kis tennivalója a pályán. Egy elrontott fake hand-off után az újonc Németh Ádám (DL) ugrott rá a pattogó labdára. 
Az offense a hátralévő minimális idővel nem tudott mit kezdeni, így a félidő 7-3 arányú Hurricanes vezetéssel zárult.

A második félidőt a vendég defense kezdte, és a hazaiak nagyon megizzasztottak minket. Egy hosszú futással, egy büntetéssel (roughing the passer) és egy hosszú passzal közel 80 yardos drive-ot vezetve egészen közel, 2 yardra kerültek az end zone-unkhoz. Azonban védelmünk nem tört meg és a junior (U19) korosztályból kiöregedett linebacker, Nagy Bertalan szerzett labdát. 
Sajnálatos módon a nehéz szituációban (saját 4 yardos vonal) pályára lépő offense azonnal elvesztette a labdát, így ismét védekezni kényszerültünk a saját end zone-unk előtt, és ezúttal, két kísérlet alatt egy egyéni hibának köszönhetően 3 yardról megszerezte első touchdownját a szerb csapat (az extra pont kimaradt).

Az offense továbbra sem tudott pontokat szerezni, így hamar, egy turnover on downs-t követően ismét védekezni kényszerültünk, mélyen az ellenfél területén. A csapattal már tavaly tavasz óta együtt készülő, de tétmérkőzésen először pályára lépő Kordován Csaba linebacker sackjét követően 3 and outtal térhetett pihenni a defense. 

A tizedik defensive drive-ban követte el védelmünk talán a legnagyobb hibát. Egy harmadik és hosszú szituációban a Blue Dragons irányítója egy 5 yardos passzal találta meg elkapóját és négy játékosnak is lett volna lehetősége még bőven first down előtt megállítani a szerb receivert. Nem sikerült, mind a négyen lecsúsztak a játékostól, aki így, már zavartalanul futhatott még 50 yardot és touchdownt. Bepótolván a korábbi touchdown után elmaradt extra pontot, a szerbek kétpontos kísérletre mentek, melyet azonban a special team gyönyörűen megfogott. 15-7 arányban vezettek ekkor a hazaiak, de még közel sem volt semmi veszve.

Azonban az offense egyszerűen nem talált magára, a saját red zone-ból kellett puntolni. Illetve kellett volna, ha Hartai Gábor nem adja ezúttal is nagyon magasan a snapet, amit alig tudott az end zone-on belül tartani Szakács Kristóf. Amikor már összeroppant teljesen a zseb, a punter kirúgta a labdát a két yardos vonalon oldalra. Tekintettel arra, hogy egy loose ball szituációban a labda elrúgása szabálytalanság, és mivel a szabálytalanság az end zone-ban történt, így egy safety-t eredményezett a play. 

A safety után az ellenfél egy nagyon okos, erőfutásokra épülő drive-val lefuttatta az órát, ezzel kialakult a 17-7-es végeredmény.

Összefoglalva a látottakat, engem nagyon meglepett, hogy ezt a mérkőzést elveszítettük. Bőven verhető csapat a Belgrade Blue Dragons, még az import játékosokkal sem igazán acélosak. Sajnos az offense nagyon rossz napot fogott ki. A fal sokszor elváltott, Czirók Márton pedig egy-két helyzetben iszonyatosan rossz döntéseket hozott. Ráadásul a negyedik negyed derekán a csapat elveszítette vezetőedzőjét is, amikor egy play-t követően kissé erőteljes módon fejezte ki nemtetszését, ami a kiállításához vezetett.

Ezzel a nyitónapon elszenvedett vereséggel lépéshátrányba került a Hurricanes, innen nagyon nehéz lesz megszerezni az alapszakasz végén a döntőt jelentő első vagy második helyet. Persze közel sem lehetetlen, de ehhez rengeteg munka fog a csapatra várni.

A többi mérkőzés eredménye:
Vukovi Beograd - Budapest Wolves 64-19
Budapest Cowboys - Pancevo Panthers 20-24

Ezzel a szerbek 3-0-val zárták a kis villámháborút. Azt gondolom, ez nagyon szépen és pontosan mutatja globálisan a magyarországi amerikai football helyét a régióban.

A CEI első játékhétvégéje után az állás:
1. Belgrade Blue Dragons 1-0 17:7
2. Pancevo Panthers 1-0 24:20
3. Bratislava Monarchs 0-0 0:0
4. Budapest Cowboys 0-1 20:24
5. Budapest Hurricanes 0-1 7:17

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése