2010. október 19., kedd

Az ötvenedik

Edzõi csapatunk ötvenedik alkalommal vezette játékosait tegnap délután. Voltaképpen Kovács Zsolt vezetõedzõnek ténylegesen az ötvenedik mérkõzése volt, Zagyva Balázs line coach eddig 49-szer állt az oldalvonal mellett (48 és félszer, ha figyelembe vesszük, hogy egy alkalommal a bírók kiállították  ) én pedig scouting és robbanás miatt még csak 46-szor. De azt kijelenthetjük, hogy az edzõi csapat 50. mérkõzésére került sor vasárnap az ASKÖ Trainingszentrumban, Bécsben.

Az eddigi eredményeinkrõl pár szót:
Ugyebár 2006 szeptemberétõl 2010. október 17-ig terjedõ idõrõl beszélünk. Ezalatt 4 osztrák és 3 magyar versenysorozatban vettünk részt, valamint 7 barátságos mérkõzést játszottunk le.
Eddig barátságos meccset még nem sikerült nyernünk, azonban ha az ellenfeleket vesszük figyelembe, akkor ez nem is annyira meglepõ. És a barátságos meccseken ugyebár nem is a gyõzelem a lényeg. A Wolves Juniors-t vezetve barátságos ellenfeleink voltak: osztrák junior válogatott, Vienna Vikings Juniors kétszer és a Danube Dragons Juniors szintén kétszer. Hurricanes felnõtt csapatát vezetve a barátságos ellenfelek a szlovén felnõtt válogatott és a 2011-ben osztrák divizió I-ben induló Vienna Knights volt.
Nemzetközi tétmérkõzéseink tekintetében a gyõzelem-vereség arányunk 12-9.
Magyarországon játszott tétmérkõzéseink tekintetében 19-3. Magyarországon még csak a Wolves 2 csapata élén lett az általunk vezetett csapat legyõzve.
Ausztriában négy versenysorozatból egy alkalommal adminisztrációs hibák miatt eleve kisetünk, egyet megnyertünk, egyszer bronzérmesek lettünk és egy alkalommal az elõdöntõig jutottunk.
Magyarországon zsinórban három junior bajnoki címet szereztünk.
Amerikai statisztikusok egy kedvelt statisztikai pontja, hogy kupadöntõt (illetve éremmérkõzést) csapatunk még nem bukott el, mind az négy alkalommal gyõztesen hagytuk el a pályát.
Ha információim pontosak Kovács Zsolt ezzel a legtöbb mérkõzést maga mögött tudó magyar vezetõedzõ. Õt követi Kollár Balázs (Budapest Wolves II, Budapest BlackKnights, Budapest Titans - 37 mérkőzés), Paczuk László (Budapest Cowboys - 35 mérkõzés), Boda Gábor (Gyõr Sharks/Budapest Wolves - 29 mérkõzés) és Grátz Vilmos (Gyõr Sharks/Dunaújváros Gorillaz - 25 mérkõzés).


De akkor most essen szó magáról a mérkõzésrõl is.
Átvágva egész Bécsen, kicsit késve érkezett meg buszunk az ASKÖ sportközpontba. Kapkodó átöltözés és kapkodó melegítés után kezdünk neki az elsõ félidõnek.
Nem tudom, hogy a korai indulás, az utazás vagy a kapkodás nyomta rá a bélyegét a csapatra, de az elsõ félidõben mind az offense mind pedig a defense saját árnyéka volt csak önmagának. A defense fal nem igazán tudott mit kezdeni a bécsi támadósorral, nagyon jól mûködtek a futások és ezzel szépen megalapozták a passzjátékot is, ahol a fal minimális nyomása miatt nagyon sok ideje volt az irányítónak. Az elsõ drive-ban szépen jöttek az osztrákok, azonban két first down után megálljt paracsolt védelmünk, 4&10-nél azonban (lassan) szokás szerint nem sikerült rendesen koncentrálni és folytatódhatott a drive. Végül kihasználva a szélsõ linebackerek és falemberek álmosságát, egy szélsõ futással pontot is tettek az i-re. A bécsiek különleges 2 pontos formációja is sikert hozott, a játékosaim azt sem tudták, hogy mi történik, pedig az utolsó dzésen ezt részletesen átbeszéltük (ez is mutatja, hogy fejben nagyon nem voltak ott). A következõ defensive drive is egy figyelmetlenségen ment el, az egyébként jól játszó Patrick Ogunji elnézett egy passzt és így az elkapó TD-t ért el. A harmadik defensive drive-ot egy 3&outtal sikerült zárni, majd a negyedik drive is szépen alakult. 3 és hosszúnál azonban meghúzta Hany Razi (a Knights vezetõedzõje) meghúzta azt, amire számítottunk, készültünk, de a pályán nem tudták megoldani a játékosok: Vincent Leland, a Vikingsból érkezõ receiver egy reverse után passzolt. Mivel a safety fellépett a futásra, így az üresen maradt osztrák játékos köszönte szépen és elkapta a 6 pontot érõ passzt. A két pontos kísérlet megint sikerült. És ezzel gyakorlatilag véget is ért az elsõ félidõ.
Védelmünk bukdácsolása mellett az offense-nek sem igazán ment. Sikertelen elkapások, rövid futások, eladott labdák jellemezték a támadást. Pontot nem is sikerült szerezni az elsõ két játékrészben, 22-0-val vonultunk pihenõre.

Valahogy az volt az érzésem, hogy a játékosok nem hiszik el, hogy bármi keresnivalójuk van a pályán. Ugyanazt éreztem, amit 2008-ban Innsbruckban, a Raiders Juniors elleni bronz meccsen. És erre építettem fel az egész half time speechet. És ahogy akkor is, most is beválni látszott.
A második félidõben védelmünk négy drive-ot fogott meg, és ezalatt mindösszesen egy first downt engedélyezett ellenfelének. Vajay Ádám interceptiont fogott és Slézia Bálint gyakorlatilag kettétört egy receivert. Minden jónak tûnt. Az offense edzõi is kitettek magukért, nagyon szépen összerázták a csapatot. Bencsics Márk és támadósora szép drive-okat vezetett, Szobonya Bence fontos elkapásaival és Danku Dávid két futott TD-jával 14 pontot szereztek a negyedik negyed második felében. Az egyenlítés lehetõsége nagyon közel került, sõt, apró hibákon múlt csak, hogy nem sikerült a fordítás (pl Bencsics Márk egy passza teljesen üresen, az end zone elõtt 5 yarddal találta meg Tokaji Pétert, azonban a szakadó esõtõl vizes labdát az elkapó nem tudta megszerezni). A Knights már fáradtnak és kicsit tanácstalannak tûnt. És ekkor jött az utolsó elõtti támadó drive-juk. 3 és hosszúnál a cornerback Vajay Ádám zónát rontott, így teljesen üresen repült a labda az osztrákok egyik receivere felé. Õ elugrott, elkapta a labdát, hátára érkezett - az oldalvonalon túl. A bírói döntés: complete pass. Nyilván hibázott a védelem, de ez egy mérkõzést eldöntõ bírói hiba volt. TD-t szerzett a Knights és a két pontos kísérlet ismét sikerült. 30-14-nél már kevesebb, mint egy perc volt hátra, Szicherle Patrik irányított és turnover on downs-sal levonult a pályáról az offense. 6 másodperccel a vége elõtt még egy passplay-jel próbálkozott a Knights, de célt tévesztett a dobás, így a mérkõzés véget ért.

Chevalier Bowl I

Mint a legtöbb vereség, ez is sok tanulságot hordozott magában. A mi dolgunk, hogy ezeket a tanulságokat kiszûrjük és a következõ alkalommal tovább csökkentsük a hibák számát. Legnagyobb szükség arra lesz, hogy a fejekben nagyobb rendet tegyünk.
Ezek a srácok gyõztesek. És ezt meg is fogják mutatni jövõ héten szombaton az Amstetten Thunder ellen. (Ahol reményeink szerint végre megszerezzük elsõ barátságos gyõzelmünket!) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése