2013. november 30., szombat

Rivalry Week

Ha szereted a jó focit, kiváltképp, ha szereted a jó defensive focit, egyszerűen imádnod kell a Detroit Lions védelmét. Mindegy, hogy Vikings, Bears vagy éppen Packers drukker vagy. Imádnod kell őket.
Oké, most a Packers és a fanek nyilvány nem szeretik annyira az oroszlánokat, mert amit művelt a Lions védelme a Green Bay offense-ével tegnap, az nem hétköznapi az NFL-ben. Gyönyörű volt. Reggie Bush pedig behúzta a Thanksgiving Game legjobb játékosának járó Galloping Gobbler díját, végre ő is visszatalált ahhoz a játékhoz, amit eddig úgy tűnt, hogy az egyetemen felejtett.
Reggie Bush


Szóval Hálaadás napi NFL volt tegnap. Itthon is nagy örömöt okozott ez a football rajongóinak, ugyanis a legtöbben csak így tudtak hozzájutni egy olyan lehetőséghez, hogy egy délután-este-éjszaka alatt három mérkőzést is meg tudtak nézni. De jelen posztom témájául nem is a Thanksgiving Footballt szántam.
Ez a hét ugyanis a college football talán leginkább várt hete, a Rivalry Week. Tradicionális, nagy mérkőzésekre kerül sor. USC a UCLA ellen, Ohio State a Michigan ellen, FSU a Florida ellen és még hosszasan sorolhatnénk. Mégis, idén talán a legjobban várt összecsapás az az Alabama Crimson Tide és az Auburn Tigers rivalry game-e, az Iron Bowl.

Korábban már többször is írtam arról, hogy mit is jelent az USAban egy egyetemi rivalizálás, így erre most nem igazán térnék ki.
Viszont az Athlon Sports nevű honlap a Rivalry Week tiszteletére összegyűjtötte az ország legjobb 25 rivalizálását. Persze a sorrendet tekintve is, és abban az értelemben is, hogy most tényleg melyik a legjobb 25 rivalry, eltérnek a vélemények. Várhatóan nem is találnánk még Amerikában sem két olyan college-szakértőt, akik egy az egyben ugyanazt a listát állítanák össze.
Az Athlon Sports posztjának mintájára most megkísérlem én is összeállítani a magam - ha nem is 25-ös, de 10-es - kis listáját. Amikor egy rivalry-t előrébb sorolok, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy jelenleg is számottevő párharcról lenne szó, de a történelmi jelentősséget is próbálom figyelembe venni.

1. Azt hiszem, kétség sem férhet hozzá, hogy a legnagyobb rivalry a college football történetében mindig a két fegyveres erő, az Army és a Navy összecsapása. Vadászgépek, ejtőernyősök, felvonulások, hatalmas felhajtás és a mai napig óriási presztízsharc.

Army Black Knights vs Navy Midshipmen
2. Több, mint 100 összecsapásra tekint már vissza a Michigan és az Ohio State rivalizálása. A történet szerint az igazán nagy gyűlölködés akkor kezdődött, amikor a '60-as években a Buckeyes 50-14-es vezetésnél az utolsó percen belül a touchwonjukat követően 2 pontos kísérletre mentek rá. A vezetőedző - amikor megkérdezték tőle, hogy miért ment 2 pontra - azt nyilatkozta, hogy azért, mert 3 pontra nem mehetett. Nem lett népszerű.

Ohio State Buckeyes vs Michigan Wolverines
3. Az Red River Rivalry, az Oklahoma és a Texas összecsapásainak száma is már átlépte a 100-at. A dallas-i Cotton Bowl a Texas State Fair (texas-i állami vásár) egyik eseményeként kezdett el működni, a modern időkben rendre meg is tölti a 95000-es stadiont.

Texas Longhorns vs Oklahoma Sooners
4. Alabama és az Auburn összecsapása, az Iron Bowl napjaink leginkább várt football eseményeinek egyike.

Alabama Crimson Tide vs Auburn Tigers
5. A USC és a Notre Dame tradicionális riválisok, érdekesség, hogy nincsenek egy konferenciában (pedig a rivalry-k jó része azért is annyira jelentős, mert tradicionálisan a konferenciagyőzelem múlhat rajtuk). Mivel a Notre Dame konferencián kívüli csapat, nekik azért jó sok riválisuk akadt az elmúlt évtizedekben.

Notre Dame Fighting Irish vs USC Trojans
6. A Georgia és a Florida összecsapását nevezi a szaksajtó a világ legnagyobb koktélpartyjának. Gyakorlatilag már csütörtökön elkezdődik a felhajtás Jacksonville-ben.

Florida Gators vs Georgia Bulldogs
7. Harvard-Yale. Két csapat, amelyik közül már egyik sem FBS csapat, mégis történelmileg mindenképpen a 10 legjelentősebb rivalry egyike. Azt nem lehetne állítani, hogy ők játszották volna a legelső meccset, de a football fejlődésében végig szerepük volt. És a két elitiskola összecsapásai a mai napig hatalmas eseménynek számítanak. Mint mondjuk Angliában a Cambridge és az Oxford evezős versenyei.

Yale Bulldogs vs Harvard Crimson
8. A Stanford egyetem és a California összecsapásai a Big Game-ek. Érdekesség, hogy egy magániskola és egy állami iskola harca ez, ami még nagyobb presztízst ad az eseménynek. Mostanában meglehetősen nagy (valójában túl nagy) kihívást jelent a Californiának megverni a "Nerds Nation"-t.

California Golden Bears vs Stanford Cardinal
9. Az egyik legfontosabb texas-i esemény a Texas és a Texas A&M összecsapása. Általában Hálaadás hetében rendezték meg. Jelenleg ez a tradíció megszűnni látszik, mivel a Texas A&M átment az SEC konferenciába, de ha a hírek igazak, az állami vezetők jogszabályba akarják iktatni, hogy Hálaadáskor mindenképpen meg kell rendezni két texas-i csapat mérkőzését.

Texas A&M Aggies vs Texas Longhorns
10. Tizes listám utolsó helyére - talán elfogultságom miatt is - a USC és a UCLA összecsapását raktam. A két campus-t szó szerint egy utca választja el egymástól és a két egyetem szakterület tekintetében is nagyon hasonlít egymásra. Minden sportágban őrült nagy a rivalizálás a dél-kaliforniai trón megszerzéséért. A Showdown a '90-es években egyértelműen a UCLA dominanciáját hozta, azonban 1998 óta mindösszesen két alkalommal tudott nyerni a Bruins.

UCLA Bruins vs USC Trojans

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése