2013. május 29., szerda

Újra versenyben

A harmadik játékkörre került sor a CEI Interliga sorozatban. A Budapest Hurricanes Topolcsányba utazott a Kings elleni visszavágóra, míg a másik budapesti csapat, a Rebels Pozsonyba ment, hogy megismételje itthoni bravúrját a Monarchs ellen.




Egy nagyon jó hangulatú buszúttal és bemelegítéssel hangolódott a csapat az összecsapásra, annak ellenére, hogy számos rossz ómen is a fejünk felett lebegett.


Bár ebben nem vagyok száz százalékosan biztos, de azt hiszem, hogy soha még ilyen kis létszámú csapattal nem készültünk mérkőzésre. A meccs előtti edzéslátogatottság is meglehetősen hektikus volt (főleg a sérüléseknek, valamint a gimnáziumi érettségiknek és az egyetemi vizsgáknak köszönhetően). A legnagyobb problémát mégis az jelentette, hogy a kezdő irányítónk, Bencsics Márk nem tudta vállalni a játékot.

Azonban Márkot helyettesítő Czirók Márton élt azzal a lehetőséggel, hogy nemzetközi tétmeccsen első alkalommal lehetett kezdő, és remekül irányította a csapatunk offense-ét - főleg az első félidőben. Ez annak is köszönhető, hogy végig nyerő helyzetben voltunk, így Kovács Zsolt vezetőedző nyugodtan tudott biztonságos play-eket hívni. Az offense első félidei mérlege: 5 drive, 5 TD.
A védelem is nagyon szépen kitett magáért, hat drive-ból két touchdown-t tudott elérni az ellenfél. A félidő végén 13-35-re vezettünk.


A második félidőben kicsit kiengedett a csapat, Részben talán a megnyugtató előnynek köszönhetően, részben egyéni koncentrációs hibák miatt, részben azért, mert az ellenfél is megrázta magát, de nem igazán ment jól a játék. A Kings 3 TD-t is szerzett, melyre mi csak egy TD-vel tudtunk válaszolni. Igaz, ebben olyan tényezők is közrejátszottak, hogy például egy alkalommal az ellenfél 1 yardos vonalán nem sikerült egy snap, mely véget vetett a drive-nak.

A gyengébb második félidő ellenére sikerült 31-41 arányban győzedelmeskednünk, ami hatalmas fegyvertény. Egy vereség esetén gyakorlatilag elszállt volna minden reményünk arra, hogy döntőbe juthassunk idén. Így azonban ismét mi dönthetünk a sorsunkról.

Kicsivel odébb, Pozsonyban az Újbuda Rebels nem tudta megismételni a meglepetést, 37-12 arányban alul maradtak a Bratislava Monarchs ellen.

A CEI Interleague tabellája jelenleg így fest.

1. Topolcany Kings - 2 győzelem, 1 vereség, 108:61
2. Bratislava Monarchs - 2 győzelem, 1 vereség, 86:64
3. Budapest Hurricanes - 1 győzelem, 2 vereség, 87:86
4. Újbuda Rebels - 1 győzelem, 2 vereség, 38:108

Még két kör van hátra az alapszakaszból, először a Hurricanes a Monarchs-ot fogadja, a Kings pedig a Rebels-t, majd a két szlovák csapat játszik egymással és a két magyar csapat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése