2012. szeptember 8., szombat

Az első kipipálva

A Budapest Hurricanes hozta a kötelezőt és könnyed, 41-7 arányú győzelmet aratott a Győr Sharks felett idegenben.

Hiába erősített a Sharks dunaújvárosi, szombathelyi, budapesti (Titans) és székesfehérvári játékosokkal, a múlt heti meglepően komoly, Rebels elleni vereségüket követően ezen a hétvégén sem tudtak komoly ellenállást kifejteni.
Bár az első drive-ból rögtön touchdownig menetelt középső erőfutásaival a hazai csapat, és az első két offensive drive-unk eredménytelen maradt. Ezzel el is telt az első negyed, és egyúttal a Sharks is ennyire volt képes. Innentől kezdve minden offensive drive-juk three and outtal, punttal, turnover on downs-zal, illetve egy alkalommal interceptionnel zárult. Hiába volt a Sharks fizikailag jóval nagyobb a mi védelmünknél, a győri power offense nem tudta felvenni a harcot a jóval gyorsabb defense-ünkkel.
Egyúttal a harmadik drive-ra az offense is felvette a fonalat és a no huddle offense-zel egymás után hat scoring drive-val, néhány egészen elképesztő big play-jel teljesen megsemmisítették a győri védelmet. Külön öröm, azt gondolom, hogy a kiegészítő emberek is nagyon nagyot tudtak játszani (pl Kriston Ádám és Bodrogi Balázs running backek, vagy Tokaji Péter és Rinyu Béla receiverek).

A Győr Sharks megsemmisítő vereségét elsősorban abban látom, hogy mind az offense, mind pedig a defense oldalon nagyon egydimenziós csapat, nem igazán tudnak váltani, illetve változtatni a játékstíluson.

Ezzel mi egy lépéssel közelebb jutottunk a döntőhöz, három hét múlva fennállásunk történetének egyik legfontosabb meccsét játszhatjuk hazai pályán a Budapest Wolves ellen.
A Sharks pedig minden esélyét elvesztette, hogy a döntő résztvevője lehessen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése