2010. július 30., péntek

Magyar viszonyok


Míg mi edzõtáborban voltunk, itthon egy fontos MAFSZ-Közgyûlésre került sor.
Többek között a tisztújítás volt napirenden. A korábbi elnök, Tóth László maradt a MAFSZ elnöke, de egy kibõvült elnökség élén áll mostmár, mely két Cowboys-os, egy Sharks-os érdekeltségû emberbõl és egy külsõs személybõl áll (ismereteim szerint).
Mivel a tervek szerint hamarosan (amint az ügyek, melyekben elfogultsággal vádolhatnának, lecsengenek) a MAFSZ Fegyelmi- és Etikai Bizottságának tagja leszek, ezért mostanában viszonlyag gyakran lépek kapcsolatba az új/régi elnökkel, legutóbb tegnapelõtt volt egy hosszas telefonbeszélgetésünk. Nos, aki korábban olvasgatta a blogomat, az tudhatja, hogy az Elnök úr és az én kapcsoaltom korántsem volt felhõtlen, kifejezetten kritikusan szemléltem az õ és a MAFSZ egész tevékenységét. Ezért aztán elfogultság nélkül állíthatom, hogy azok alapján, amiket László a telefonban elmondott nekem, kifejezetten jó irányba indult el végre a magyarországi amerikai football. Minden bizottsági posztra elõbb-utóbb szakmailag is kompetens személyeket akarnak bevonni és az egész kis világot egy szinttel a profizmus felé akarják tolni. Az összeszedettségre és a csapatvezetõk tényleges összefogására most talán mindennél nagyobb szükség van. Akárcsak arra, hogy a szövetség és a csapatok között ki tudjon alakulni valamiféle kölcsönös bizalom - ennek érdekében értelemszerûen mindkét félnek sokat kell tenni, sokat kell még lerakni az asztalra. A tapasztaltabb csapatoknak fel kellene venniük egy "role model" szerepet - ahogy azt egykor a Wolves tette -, és nagyon fontos, hogy a csapatok megértsék, mekkora szükség van most arra, hogy minden szövetségi szabályt maradéktalanul betartsák. És nagyon fontos, hogy a lehetõségekhez képest mindenki kitekintsen a saját kis szféráján, csapatán túlra, hogy az egész magyarországi amerikai football érdekeit is szem elõtt tudja tartani. A változás nem lesz könnyû, biztos nem fog minden egy csapásra megváltozni, de tényleg úgy gondolom, hogy jó irányba indulunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése